A Magyar Fejlesztésösztönző Iroda Nonprofit Kft. (MFOI Advisory) először vett részt a Gombaszögi Nyári Tábor fesztiválon, ahol „EU pénzeső? Legyél Te a Következő Sikersztori!” címmel panelbeszélgetést szerveztünk.
A program során Bernadett PETRI – a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium miniszteri biztosa, az MFOI ügyvezetője; Ing. Julianna Maté PhD. – a Via Carpatia igazgatója; Zachar Pál – Sahy polgármestere; és Orosz Örs – Nyitra megyei képviselő, értékmentő, az Összefogás társalapítója osztották meg gondolataikat a Viktória Lilla Pató, az MFOI kiemelt szakértője által feltett kérdésekre.
A résztvevők saját tapasztalataik alapján egyöntetűen megállapították, hogy a határon átnyúló együttműködések kiváló lehetőséget kínálnak a közvetlen uniós támogatások elnyerésére.
A beszélgetés összefoglalásaként elhangzott, hogy a különböző szektorok és önkormányzatok közötti együttműködések pozitívan hatnak a helyi közösségekre. Továbbá, hogy a pályázati előkészületeknek, a projektgenerálásnak jelentős üzletfejlesztési hatása van, ezért is érdemes részt venni a közvetlen EU programokban.
A panelisták elárulták azt is, hogy melyek a sikeres pályázás legfontosabb elemei.
A nyáron további fesztiválokon és eseményeken veszünk részt, hiszen a szakmai események mellett az informális környezet ideális arra, hogy közelebb hozzuk az Európai Unió által kínált támogatási lehetőségeket a fiatalokhoz és a magyar szervezetekhez.
EU pénzeső? Legyél Te a következő sikersztori!

MFOI hírlevél
Legyen naprakész a közvetlen EU programokkal és felhívásokkal kapcsolatban!
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön az aktualitásokról elsőként.

2026.04.09.
A közbeszerzési felhívások kevésbé ismertek, pedig a hazai szervezetek számára is releváns finanszírozási lehetőséget jelenthetnek.
Elszámolható vagy sem? – Ne csak a pénzügyi jelentés elkészítésekor derüljön ki
2026.04.03.
A Digitális Európa Program (DEP) projektjeinél a pénzügyi problémák gyakran csak később derülnek ki - riportáláskor, ellenőrzés során vagy akár egy audit helyzetben.
2026.03.27.
Néhány napja, március 22-én, a Víz Világnapján ismét világszerte ráirányult a figyelem arra, hogy a tiszta víz korántsem magától értetődő adottság, hanem olyan alapvető erőforrás, amelynek megőrzése közös felelősségünk.🇭🇺 A Magyar Fejlesztésösztönző Iroda Nonprofit Kft. (MFOI Advisory) számára kiemelten fontos, hogy Magyarország aktív alakítója legyen a jövő vízgazdálkodási megoldásainak. Az Európai Unió programjai pedig számos…
Innováció nélkül nincs jövő – ebben nagy az egyetértés
2026.03.23.
A napokban lezajlott InnoSummit 2026 esemény egyik fontos tanulsága az volt, hogy az innováció kérdése nem csak uniós szinten kiemelt jelentőségű.
DEP pályázat: a valódi siker a megvalósításon múlik
2026.03.21.
Sokan úgy gondolják, hogy egy Digitális Európa Program pályázat elnyerése a legnagyobb kihívás, pedig komoly próbatételt jelenthet a projekt megvalósítása, koordinációja és a beszámolási kötelezettségek teljesítése is.
2026.03.18.
2 nap múlva március 15-én, a magyar történelem egyik meghatározó eseményét ünnepeljük, amely nemzeti múltunk és hagyományaink fontos része.




