Egy innováció, kétszeres hasznosulás: Új technológiák a védelemben és a civil szférában

Egy innováció, kétszeres hasznosulás: Új technológiák a védelemben és a civil szférában

Évitizedekkel ezelőtt a honvédelmi, katonai fejlesztések jelentették a technológiai újítások csúcsát, amelyek később átszivárogtak a civil szektorba is. Azonban a békeidők Európában a védelmi ágazat leépülését hozták, ami jelentősen visszavetette az ágazat innovációs képességét más iparágak fejlődéséhez viszonyítva és a globális versenyben egyaránt.

Európa válaszként erre a kihívásra elindította a honvédelmi kutatásokat és fejlesztéseket támogató Európai Védelmi Alapot (European Defence Fund), melynek 2024-es pályázati kiírásai – csaknem 20 témában, 32 kiírás, több mint 1 Md EUR értékben – hamarosan, június 20-án jelennek meg.

Ezen felhívások és a program népszerűsítésére, valamint a pályázók felkészítésére a Ministry of Defence of Hungary és a VIKI – Defence Innovation and Research Institute of Hungary országos workshop-sorozatot szervez.

A programsorozat első állomásának témája a „mobilitás” és helyszíne a győri Széchenyi István University volt, a második rendezvényre a mai napon a Nokia Solutions and Networks Kft. irodaházában került sor, melynek fókusza az információfölény és digitalizáció volt.

A Magyar Fejlesztésösztönző Iroda Nonprofit Kft. (MFOI Advisory)-t János Dászkál, vezető projektmenedzser képviselte, aki előadásában kiemelte a közvetlen EU-források jelentőségét, a honvédelmi témákhoz való szoros kapcsolódásokat, illetve az MFOI fókuszairól, kompetenciáiról és lehetséges együttműködési formákról beszélt.

A 17 nap múlva nyíló pályázati lehetőségeket kövesse nyomon ide kattintva: https://defence-industry-space.ec.europa.eu/funding-opportunities-0/calls-proposals_en

Az Európai Védelmi Alappal, a pályázható projektekkel és a felhívásokkal kapcsolatban felmerülő kérdés esetén, pedig keresse szakértőinket az info@mfoi.org címen.

MFOI hírlevél

Legyen naprakész a közvetlen EU programokkal és felhívásokkal kapcsolatban!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön az aktualitásokról elsőként.

MFOI hírlevél
  • Megjelent új hírlevelünk!

    2026.06.11.

    Olvassa el ezen a linken: (1) Pályázatok, jógyakorlatok és európai uniós aktualitások egy helyen | LinkedIn
  • VAN MÉG 1-1 SZABAD HELY a Town Twinning felhíváshoz kapcsolódó gyakorlati pályázati előkészítő KÉPZÉSÜNKRE!

    2026.06.10.

    Dátum: 2026. június 16. (kedd) VAGY június 17. (szerda), 10:00 –13:00 Helyszín: MFOI tárgyaló - 1054 Budapest, Szép utca 2./VIII. emelet - Uniqa Plaza
  • MFOI – HHÖSZ KÉPZÉS: A KÖZVETLEN UNIÓS FORRÁSOK A JÖVŐT JELENTIK

    2026.06.08.

    A közvetlen uniós források lehetőségeiről és a 2028 utáni európai fejlesztéspolitikai környezet várható átalakulásáról tartott az MFOI és a Hét Határ Önkormányzati Szövetség (HHÖSZ) közös partnerségben megvalósuló képzést. A program fókuszában az Európai Területi Társulások (European Grouping of Territorial Cooperation - EGTC) közvetlen uniós programokban való részvételének támogatása állt.Az EGTC az Európai Unió egyik speciális…
  • Június 5. – Környezetvédelmi Világnap

    2026.06.05.

    A Környezetvédelmi Világnap emlékeztet bennünket arra, hogy a fenntarthatóság és a klímavédelem közös európai felelősség. Az MFOI aktívan támogat minden olyan innovatív kezdeményezést, amely valódi környezeti és társadalmi hatást ér el – ez a támogatás pedig ma fontosabb, mint valaha.
  • Greentech konferencia és az energiahatékonyság

    2026.06.02.

    2026. május 28-29-én rendezték meg a VII. Zöld Energia és Fenntarthatóság Szakkiállítást és Konferenciát a zalaegerszegi járműipari tesztpályán. A Magyar Fejlesztésösztönző Irodát Dr. Petri Bernadett ügyvezető és Dr. Matuz János tanácsadó képviselték különböző kerekasztal-beszélgetésekben.
  • Megnyílt a CERV TOWN TWINNING pályázati felhívás!

    2026.06.01.

    Az uniós finanszírozási lehetőség olyan projekteket támogat, amelyek erősítik a helyi demokráciát, az aktív állampolgárságot és az európai értékeket.