Ismeri az Interreg Europe programot? – Források határon átnyúló projektekhez

https://mfoi.org/hirek/ismeri-az-interreg-europe-programot-forrasok-hataron-atnyulo-projektekhez/-cover

Az Interreg az Európai Unió egyik legfontosabb területi együttműködési és finanszírozási eszköze, amelynek célja, hogy összekapcsolja a határok mentén élő közösségeket és szervezeteket. A program keretében nem egyének vagy országok pályáznak, hanem régiók, városok, önkormányzatok, civil szervezetek, egyetemek és vállalkozások dolgoznak együtt közös célokért.

Milyen típusú Interreg programok vannak?


Határon átnyúló programok (Cross-border) – egy-egy konkrét térség szereplőit hozzák össze. Gyakran adott megyékre, területekre szóló pályázati felhívások jelennek meg.

Éppen a napokban nyílt meg a Magyarország–Szerbia Interreg felhívás, amelyre Magyarországról Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun vármegyéből, Szerbiából pedig Bácska, Bánát és Srem térségeiből lehet pályázni.
A beadási határidő: 2025. december 15.

A több mint 13 millió eurós keret három fő prioritás köré épül:

  • Zöldebb régió (klímaadaptáció, katasztrófavédelem, biodiverzitás)
  • Humán és kulturális értékek (oktatás, szakképzés, kultúra, turizmus)
  • Határon átnyúló együttműködések (közösségi programok, testvértelepülések, mobilitás, szociális szolgáltatások, helyi termékek támogatása)
  • Részletek: https://lnkd.in/dBv9fn6a

  • Transznacionális programok (Transnational) – több országot lefedő nagyobb térségekben zajlanak. Ide tartozik a Duna Interreg program, amely 14 ország részvételével segíti a régió együttműködését olyan területeken, mint a fenntartható közlekedés, környezetvédelem, innováció vagy társadalmi integráció.
  • Külső régiók programjai (Outermost regions – Interreg D) – az EU legkülső régiói és szomszédos, nem uniós területeik közötti együttműködést támogatják.
  • Interregionális programok (Interregional) – minden európai régió számára nyitottak, főként tapasztalatcserére és jó gyakorlatok megosztására fókuszálnak.

Milyen témákban érhető el támogatás?

  • környezet- és klímavédelem
  • fenntartható közlekedés
  • innováció és digitalizáció
  • turizmus és kulturális örökség
  • oktatás és készségfejlesztés
  • társadalmi kohézió és közszolgáltatások fejlesztése


A projektek mindig legalább két ország partnereinek együttműködésével valósulnak meg – lehetnek közös kutatások, képzési programok, infrastrukturális fejlesztések vagy új szolgáltatások.

Magyarország számára kiemelt jelentőségű a Duna Interreg program, hiszen az egész térség jövőjét meghatározó kérdésekkel foglalkozik, és lehetőséget ad arra, hogy hazánk aktívan alakítsa a régió fenntartható és versenyképes fejlődését.

Ide kattintva mindent megtudhat az Interreg Programról: https://interreg.eu/

MFOI hírlevél

Legyen naprakész a közvetlen EU programokkal és felhívásokkal kapcsolatban!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön az aktualitásokról elsőként.

MFOI hírlevél
  • Megjelent új hírlevelünk!

    2026.06.11.

    Olvassa el ezen a linken: (1) Pályázatok, jógyakorlatok és európai uniós aktualitások egy helyen | LinkedIn
  • VAN MÉG 1-1 SZABAD HELY a Town Twinning felhíváshoz kapcsolódó gyakorlati pályázati előkészítő KÉPZÉSÜNKRE!

    2026.06.10.

    Dátum: 2026. június 16. (kedd) VAGY június 17. (szerda), 10:00 –13:00 Helyszín: MFOI tárgyaló - 1054 Budapest, Szép utca 2./VIII. emelet - Uniqa Plaza
  • MFOI – HHÖSZ KÉPZÉS: A KÖZVETLEN UNIÓS FORRÁSOK A JÖVŐT JELENTIK

    2026.06.08.

    A közvetlen uniós források lehetőségeiről és a 2028 utáni európai fejlesztéspolitikai környezet várható átalakulásáról tartott az MFOI és a Hét Határ Önkormányzati Szövetség (HHÖSZ) közös partnerségben megvalósuló képzést. A program fókuszában az Európai Területi Társulások (European Grouping of Territorial Cooperation - EGTC) közvetlen uniós programokban való részvételének támogatása állt.Az EGTC az Európai Unió egyik speciális…
  • Június 5. – Környezetvédelmi Világnap

    2026.06.05.

    A Környezetvédelmi Világnap emlékeztet bennünket arra, hogy a fenntarthatóság és a klímavédelem közös európai felelősség. Az MFOI aktívan támogat minden olyan innovatív kezdeményezést, amely valódi környezeti és társadalmi hatást ér el – ez a támogatás pedig ma fontosabb, mint valaha.
  • Greentech konferencia és az energiahatékonyság

    2026.06.02.

    2026. május 28-29-én rendezték meg a VII. Zöld Energia és Fenntarthatóság Szakkiállítást és Konferenciát a zalaegerszegi járműipari tesztpályán. A Magyar Fejlesztésösztönző Irodát Dr. Petri Bernadett ügyvezető és Dr. Matuz János tanácsadó képviselték különböző kerekasztal-beszélgetésekben.
  • Megnyílt a CERV TOWN TWINNING pályázati felhívás!

    2026.06.01.

    Az uniós finanszírozási lehetőség olyan projekteket támogat, amelyek erősítik a helyi demokráciát, az aktív állampolgárságot és az európai értékeket.