Ma ünnepeljük az Európai Nemzeti Parkok Napját!

Ma ünnepeljük az Európai Nemzeti Parkok Napját!

1909. május 24-én Svédországban alakultak meg az első európai nemzeti parkok, és ezt a napot az EUROPARC Szövetség (https://www.europarc.org/) kezdeményezésére 1999 óta minden évben Európa szerte megünneplik, hogy felhívják a figyelmet a nemzeti parkok és más védett területek fontosságára.

Az EU LIFE Programme-ja, amely a környezet- és természetvédelmi, valamint éghajlat-politikai célokat szolgálja, nemrégiben nyitotta meg a 2024-es pályázati csomagját, amely többek között a természet és biológiai sokféleség megőrzését célozza.

Magyarország 2001 óta vesz részt ebben az alprogramban, és a hazai pályázatok közül a nemzeti parkokkal kapcsolatos projektek érték el a legnagyobb sikereket. Ezek a kezdeményezések számos támogatást nyertek már az Európai Uniótól.

A 2000-2006 közötti időszakban 16 magyar pályázat kapott összesen 12,8 millió euró támogatást. 2007-2013 között 18 pályázat volt sikeres, összesen közel 39,2 millió euróval. A 2014-2020, 7 éves ciklusban pedig további 11,3 millió euró segítette a hazai természetvédelmi erőfeszítéseket. És a jelenlegi 2021-2027-es pénzügyi időszakban is már több, hazai koordinálású hagyományos LIFE természet és biodiverzitás pályázat részesült támogatásban.

Az idén szeptemberig beadható pályázatokkal kapcsolatban a héten nagy sikerű Információs Napot tartottunk, melyen közel 160 fő vett részt. Az esemény során részletes tájékoztatást nyújtottunk az aktuális pályázati kiírásokról, valamint lehetőséget biztosítottunk a résztvevőknek, hogy megismerjék a korábbi nyertes pályázatok jógyakorlatait és tapasztalatait. Ez az interaktív fórum jelentős támogatást nyújtott a pályázatok iránt érdeklődőknek, mivel a résztvevők értékes ismeretekkel és ötletekkel gazdagodtak, amelyeket felhasználva növelhetik saját esélyeiket a sikeres pályázásra.

Ha érdeklődik a felhívások iránt, további információért és részletekért keresse kollégáinkat a life@mfoi.org címen.

MFOI hírlevél

Legyen naprakész a közvetlen EU programokkal és felhívásokkal kapcsolatban!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön az aktualitásokról elsőként.

MFOI hírlevél
  • Új COST felhívás jelent meg!

    2026.09.07.

    Az Európai Bizottság Horizont Európa keretprogramja által támogatott COST (European Cooperation in Science and Technology) közzétette legújabb felhívási ütemezését. A hagyományos pályázatokkal ellentétben a COST nem a közvetlen kutatási tevékenységet (pl. laboratóriumi eszközöket, béreket) finanszírozza, hanem kizárólag a nemzetközi kutatói hálózatok, az úgynevezett COST Action szakmai együttműködését és működtetését támogatja. A 4 éves futamidejű, interdiszciplináris…
  • MEGÉRKEZETT AZ ŐSZ ELSŐ MFOI HÍRLEVELE!

    2026.09.05.

    Olvassa el ezen a linken: MFOI hírlevél - Pályázatok, szakpolitika és uniós aktualitások egy helyen – 2026. szeptember 4.
  • A zene és a kultúra erejével a befogadó városokért: elindult a CLASSIC projekt az UNESCO Kreatív Városok Fórumán!

    2026.09.05.

    A horvátországi Varasd UNESCO Kreatív Városok Fórumán hivatalosan is kezdetét vette a CLASSIC (Creating incLusive spAceS through muSIC) elnevezésű nemzetközi projekt, amely az Európai Unió Polgárok, Egyenlőség, Jogok és Értékek (Citizens, Equality, Rights & Values Programme) programjának Testvérvárosi pályázata keretében, a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda (MFOI) közreműködésével valósul meg.
  • PÁLYÁZATOK A FUNDING&TENDERS MAGYAR NYELVŰ OLDALÁN

    2026.09.04.

    A közvetlen uniós programok – többek között a kutatás-fejlesztést, innovációt, digitalizációt, zöld átállást és társadalmi kihívások kezelését támogató felhívások – jelentős lehetőséget kínálnak a magyar szervezetek számára a nemzetközi együttműködések és fejlesztések megvalósítására.
  • Transzatlanti együttműködés a talajegészségért és innovációért – Agroinform.hu

    2026.09.03.

    A cikk bemutatja, hogyan válik a talajegészség kulcstémává: a mikrobiom, a living labok és a szabályozás összekapcsolásával növelhető a termelékenység és az ellenálló képesség.
  • EGY TANKÖNYV, AMELY BRÜSSZELI SIKERHEZ VEZETHET

    2026.09.01.

    A közvetlen uniós források világa sokak számára még mindig bonyolultnak tűnik. Pedig a sikeres pályázáshoz nemcsak egy jó ötletre van szükség, hanem arra is, hogy értsük az uniós programok rendszerét, naprakészen ismerjük a lehetőségeket és a jó gyakorlatokat.