„MarginUP” projekt nemzetközi konzorciumi workshop

"MarginUP" projekt nemzetközi konzorciumi workshop

A mai napon kollégáink részt vettek az innomine Group által szervezett „MarginUP” projekt nemzetközi konzorciumi workshopján, ahol az Európai Unió számos országából érkező szakértőkkel – vállalkozókkal, gazdálkodókkal, biogáz erőmű tulajdonosokkal, minisztériumi, önkormányzati, egyetemi és kutatóintézetek képviselőivel – egyeztettek.

A megbeszélés fókuszában az állt, hogy Magyarország kedvezőtlen adottságú területeit, amelyek az ország területének 30%-át teszik ki, hogyan lehetne hatékonyabban hasznosítani.

A Homokhátság programban, amelyben az Magyar Fejlesztésösztönző Iroda Nonprofit Kft. (MFOI Advisory) is aktív szerepet vállal, jelentős hazai és európai uniós források felhasználásával tervezik a talaj rekultivációját (helyreállítását). Ez a folyamat hozzájárul ahhoz, hogy az érintett területek aránya csökkenjen.

A közvetlen EU programok közül a Horizon Europe jelentős támogatást nyújt talajkutatási projektekre. A Horizon Soil pályázati felhívások, amelyek most májusban jelentek meg, 120 millió eurót biztosítanak talajtani kutatásokra.

A pályázatok beadási határideje 2024. október 8.

További részletekért és információkért látogasson el a Horizon program weboldalára https://lnkd.in/gZm_x-sA, valamint az alábbi 🎥 youtube videón visszanézheti a felhívások kapcsán szervezett Információs Nap előadásait:

Amennyiben érdeklődik a közvetlen uniós pályázati lehetőségek iránt vagy bővebb információra lenne szüksége, vegye fel velünk a kapcsolatot az info@mfoi.org címen.

MFOI hírlevél

Legyen naprakész a közvetlen EU programokkal és felhívásokkal kapcsolatban!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön az aktualitásokról elsőként.

MFOI hírlevél
  • Uniós támogatásokkal a klímaálló magyar mezőgazdaságért

    2026.07.23.

    A napokban jelent meg Dr. Petri Bernadett, Magyar Fejlesztésösztönző Iroda vezetőjének írása, amely az aszálytűrő mezőgazdaság fejlesztését célzó uniós támogatási lehetőségeket és azok jelentőségét ismerteti.
  • Európai felmérés a biológiai sokféleségről

    2026.07.21.

    Az Európai Unióban 2026. február 5. - 2026. március 1. között került sor egy felmérésre, ahol az európaiak biológiai sokféleséghez való hozzáállását vizsgálták. Ennek keretében összesen 26.494 interjú készült, Magyarország ehhez 1.019 interjúval járult hozzá.
  • „Örökség határok nélkül – közös múltból közös európai jövő” – Gombaszögi Nyári Tábor

    2026.07.20.

    „Örökség határok nélkül – közös múltból közös európai jövő” címmel szerveztünk panelbeszélgetést a Gombaszögi Nyári Táborban.
  • KÖZÖS MÚLT, KÖZÖS JÖVŐ – KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG HATÁROK NÉLKÜL!

    2026.07.19.

    Izgalmas panelbeszélgetést szervezett az MFOI a Gombaszögi Nyári Táborban: - Mit jelent ma a kulturális örökség egy olyan térségben, ahol a történelem, a közösségi emlékezet, a családtörténetek és az identitás gyakran nem követik az államhatárokat? - Mitől lesz a kulturális örökség több, mint a múlt emléke? Hogyan erősítheti a közösségeket, a fiatalok identitását és akár…
  • WEBINÁRIUMOK KKV-K SZÁMÁRA

    2026.07.19.

    Mantra Match Making A Mantra pályázat célja, az európai gyártó kis- és középvállalkozások támogatása a digitális és zöld átállásuk felgyorsításában, különösen olyan gyakorlati, rövid távú fejlesztések révén, amelyek javítják a termelési folyamatok hatékonyságát, fenntarthatóságát és versenyképességét. A pályázathoz kapcsolódóan webináriumot hirdettek partnerkeresés és partnerépítés céljából.
  • Fókuszban az egészséges talajok

    2026.07.17.

    Az egészséges talaj nem csupán környezetvédelmi kérdés: az Európai Unió számára a versenyképesség, az élelmezésbiztonság, a biodiverzitás megőrzése, a vízgazdálkodás és a fenntartható városfejlesztés egyik kulcsterülete.