Október 6.: Aradi vértanúk emléknapja

EMLÉKEZZÜNK az aradi vértanúkra Kátai Zoltán énekmondóval:
https://lnkd.in/dvMxXguW

„Jaj, de búsan süt az őszi nap sugára,
Az aradi vártömlöcnek ablakára.
Szánja azt a tizenhárom magyar vitézt,
Ki a tömlöc fenekén a halálra kész.

A magyarnál volt mindegyik generális,
Diadalmas győzedelmes száz csatán is.
Bátran néztek szeme közé a halálnak,
Hiszen véle szemközt, nemcsak egyszer álltak.

Uramfia, az ítélet akasztófa,
Mintha gyáva útonállók lettek volna.
Mintha nem volnának méltók egy lövésre,
Katonához férfiúhoz illő végre.

Jaj, de boldog, kit először nevezének,
Hogy a halált legelőször ő lelné meg.
Jaj, de bezzeg, kit végsőnek hagynak hátra,
Bajtársai szenvedését végigvárja.

Damjanichot hagyták végső vértanúnak,
Hogy érezze terhét, kínját a bosszúnak.
Kegyetlenül haragszik rá minden német,
Számtalanszor földig verte őkelméket.

Ott áll köztük mankójára támaszkodva,
Mint egy dűlőfélben levő templom tornya.
Mint vad tigris, mely vas közé vagyon zárva,
Ingerkedő gyermeksereg játékára.

Körülnézett olyan hősen, olyan bátran,
Mintha volna honvédek közt a csatában.
Bajtársai mind ott függnek már előtte,
Ő is indul, ő is megyen jobb életre.

És megállt az akasztófa közelében,
Megöleli, megcsókolja keservében.
Isten hozzád szabadságom keresztfája,
Rajtad halok meg hazámért nem hiába.

Sürög-forog már a hóhér a kötéllel,
Számolni egy magyar vitéz életével.
Damjanich meg így kiált fel nyugalmában,
Vigyázz fattyú, fel ne borzold a szakállam!

Aradi vár, aradi vár, halál völgye,
Híres-neves magyar hősök temetője.
Teremjenek határidon vérvirágok,
Felejthetetlen legyen az ő halálok.”