Az „Uniós források szerepe a mezőgazdaságban és élelmiszeriparban” címmel ma online tréninget tartottunk a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ), a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének, a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségének, valamint a Pro Agricultura Carpatika Alapítvány tagjai, szakemberei számára. Az eseményen közel 80 résztvevő vett részt határon innen és túl.
A programot Bernadett PETRI miniszteri biztos, a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda Nonprofit Kft. (MFOI Advisory) ügyvezetője, Jakab István, az Országgyűlés és a MAGOSZ elnöke, valamint Becze István, a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének elnöke nyitották meg. A tréning elsősorban a tudásmegosztásra irányult. Szakértőink betekintést nyújtottak a legfontosabb uniós programokba, amelyek különösen hasznosak lehetnek a résztvevők számára. Előadásaik során felhívták a figyelmet az Európai Bizottság (European Commission) által kínált számos támogatási lehetőségre, és ösztönözték az agrárszereplőket, hogy aktívan vegyenek részt az uniós pályázatokban és programokban.
Az esemény a MAGOSZ-szal és a Székely Gazdaszervezetek Egyesületével fennálló együttműködésünk egyik fontos állomása. Célunk, hogy az MFOI szaktudását és nemzetközi kapcsolatait felhasználva közösen javítsuk a hazai és határon túli mezőgazdasági szereplők helyzetét sikeres fejlesztési pályázatok révén, amelyek megoldást kínálnak európai szintű kihívásokra.
Köszönjük minden résztvevőnek, hogy velünk tartott. A továbbiakban is folytatjuk a munkát a hazai mezőgazdaság eredményes és fenntartható jövőjéért.
Online tréning mezőgazdasági és élelmiszeripari szakembereknek

MFOI hírlevél
Legyen naprakész a közvetlen EU programokkal és felhívásokkal kapcsolatban!
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön az aktualitásokról elsőként.

Hamarosan nyílnak az új DIGITÁLIS pályázati felhívások – köztük több AI-fókuszú témával
2026.04.14.
A Digitális Európa Program új pályázatai 2026. április 21-én nyílnak meg.
2026.04.10.
Facebook-oldalunkon ((2) Facebook) rendszeresen megemlékezünk különböző nemzetközi és világnapokról.
2026.04.09.
A közbeszerzési felhívások kevésbé ismertek, pedig a hazai szervezetek számára is releváns finanszírozási lehetőséget jelenthetnek.
Elszámolható vagy sem? – Ne csak a pénzügyi jelentés elkészítésekor derüljön ki
2026.04.03.
A Digitális Európa Program (DEP) projektjeinél a pénzügyi problémák gyakran csak később derülnek ki - riportáláskor, ellenőrzés során vagy akár egy audit helyzetben.
2026.03.27.
Néhány napja, március 22-én, a Víz Világnapján ismét világszerte ráirányult a figyelem arra, hogy a tiszta víz korántsem magától értetődő adottság, hanem olyan alapvető erőforrás, amelynek megőrzése közös felelősségünk.🇭🇺 A Magyar Fejlesztésösztönző Iroda Nonprofit Kft. (MFOI Advisory) számára kiemelten fontos, hogy Magyarország aktív alakítója legyen a jövő vízgazdálkodási megoldásainak. Az Európai Unió programjai pedig számos…
Innováció nélkül nincs jövő – ebben nagy az egyetértés
2026.03.23.
A napokban lezajlott InnoSummit 2026 esemény egyik fontos tanulsága az volt, hogy az innováció kérdése nem csak uniós szinten kiemelt jelentőségű.




