Pályázati lehetőség fenntartható innováció, karbonsemlegesítés területén

Pályázati lehetőség fenntartható innováció, karbonsemlegesítés területén

Az Innovációs Alap a világ egyik legnagyobb EU finanszírozási programja a nettó nulla / alacsony szén-dioxid kibocsátású és innovatív technológiák bevezetésére, melynek célja az energia és az ipar területére összpontosítva az európai ipar szén-dioxid-mentesítése és a versenyképesség erősítése.

Ennek keretében az Európai Bizottság (European Commission) hivatalosan is bejelentette a 800 millió eurós Megújuló Hidrogén Aukciós kísérleti programját (Competitive Bidding – Renewable Hydrogen Auction pilot programme), melyben szereplő pályázati felhívás 2023. november 23-án jelent meg és a beadási határideje 2024. FEBRUÁR 8.

A program célja megújuló hidrogén (nem biológiai eredetű megújuló üzemanyag – Renewable Fuels of Non-Biological Origin (RFNBO) előállítása, amely megfelel a nemrégiben frissített megújuló energia irányelvben (Renewable Energy Directive – RED II Directive) meghatározott feltételeknek.

Az Európai Hidrogén Bank kezdeményezésén keresztül az Európai Éghajlat-politikai, Környezetvédelmi és Infrastrukturális Végrehajtó Ügynökség (CINEA – European Climate, Infrastructure and Environment Executive Agency) olyan kiforrott projekteket keres, amelyek 10 éves időtartamra hidrogént termelnek az Európai Gazdasági Térségen belül, minimalizálva a technikai és társadalmi bizonytalanságokat.

Az új felhívás nyitott a kis-, közép- és nagyszabású projektek számára, és olyan ágazatokra terjed ki, mint:

  • a szén-dioxid-mentesítés;
  • a tiszta technológiát alkalmazó gyártás;
  • a tengeri és az energiaigényes iparágak.

A projekt egy fontos lépés az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság felé való átmenetben, és lehetőség az innováció előmozdítására a fenntartható technológiák terén.

A programmal és a felhívással kapcsolatban kettő online követhető információs nap is meghirdetésre került, melyek során a résztvevők megismerkedhetnek a pályázat újdonságaival, és tájékozódhatnak a korábbi felhívások tanulságairól. A rendezvény során a résztvevőknek emellett lehetőségük lesz kérdéseket is feltenni.
november 30. – Innovation Fund 2023 Auction Info Day:
https://lnkd.in/dau7NCYc)

december 7. – Innovation Fund 2023 Call Info Day:
https://lnkd.in/e48dRJ8p

További információért keresse kollégáinkat az info@mfoi.org e-mail címen.

MFOI hírlevél

Legyen naprakész a közvetlen EU programokkal és felhívásokkal kapcsolatban!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön az aktualitásokról elsőként.

MFOI hírlevél
  • Fókuszban az egészséges talajok

    2026.07.17.

    Az egészséges talaj nem csupán környezetvédelmi kérdés: az Európai Unió számára a versenyképesség, az élelmezésbiztonság, a biodiverzitás megőrzése, a vízgazdálkodás és a fenntartható városfejlesztés egyik kulcsterülete.
  • Új szakasz kezdődhet az uniós források felhasználásában

    2026.07.16.

    Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta Magyarország módosított helyreállítási tervét, amely megnyitja az utat a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz (RRF) keretében rendelkezésre álló források lehívása előtt.
  • KÖZÉP-EURÓPAI EMLÉKEZET ÉLETRE KELTÉSE

    2026.07.16.

    A mintegy 250 ezer eurós uniós forrásból megvalósuló projekt a közép- és kelet-európai zsidó közösségek történelmi emlékezetét kívánja új alapokra helyezni. A projekt hivatalos elnevezése: a „Bringing Central European Memory to Life”, melyet a Polgárok, Egyenlőség, Jogok és Értékek (CERV) program finanszíroz.
  • GOMBASZÖGI NYÁRI TÁBOR – MFOI PANELBESZÉLGETÉS

    2026.07.15.

    Örökség határok nélkül – közös múltból közös európai jövő Mit jelent ma a kulturális örökség egy olyan térségben, ahol a történelem, a közösségi emlékezet, a családtörténetek és az identitás gyakran nem követik az államhatárokat? Hogyan lehet megőrizni, láthatóvá tenni és újraértelmezni azt az örökséget, amely egyszerre helyi, magyar, közép-európai és európai?
  • ÉVES EU KÖLTSÉGVETÉSI KONFERENCIA – Annual EU Budget Conference

    2026.07.13.

    Milyen prioritások határozzák meg az Európai Unió következő hétéves költségvetését? Erre kereste a választ az Európai Bizottság Költségvetési Főigazgatósága által 2026. július 2-án megrendezett Éves Költségvetési Konferencia (Annual EU Budget Conference), amelyen az MFOI szakértője is részt vett.
  • LEGYEN A RIVCIRCULAR NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÜLSŐ ÉRTÉKELŐJE

    2026.07.10.

    Az MFOI az Európai Régiók Kutatási és Innovációs Hálózata (European Regions Research and Innovation Network, ERRIN) tagságának köszönhetően, első kézből értesülhet a városok és régiók számára rendelkezésre álló aktuális projekt részvételi lehetőségekről. A következő társadalmi és helyi relevanciával bíró programterületekre kiemelt figyelmet fordít az ERRIN-ben zajló munka:-       Horizont Európa Missziók-       Horizont Európa Európai Innovációs Ökoszisztémák ágának felhívásai-       Regionális…