Perform Europe pályázati felhívás

A Perform Europe az Európai Unió által támogatott finanszírozási program, amely a nemzetközi előadó-művészeti együttműködéseket és turnékat támogatja a Kreatív Európa programban részt vevő 41 országban.

A program színházi, tánc-, performansz-, cirkuszi, utcaszínházi és bábművészeti produkciók nemzetközi turnéit támogatja. A pályázatnak legalább egy, már elkészült előadó-művészeti alkotást kell tartalmaznia, amelyet legalább három különböző Kreatív Európa országban mutatnak be. Fontos, hogy a támogatás nem új produkciók létrehozását, hanem kész előadások nemzetközi terjesztését finanszírozza. Az élőzenei produkciók és az opera nem támogathatók.
A pályázóknak két kiemelt cél közül egyet kell elsődleges fókuszként választaniuk: befogadás és sokszínűség vagy a klímaváltozás elleni fellépés.

A pályázat teljes keretösszege: 1,4 millió euró, melyből legalább 25 nemzetközi partnerségben megvalósuló projektet támogatnak.
A támogatási összeg:
–       15 ezer euró (kis projekt)
–       25 ezer euró (közepes projekt)
–        55 ezer euró (nagy projekt) lehet,
–       valamint legfeljebb 5 ezer euró kiegészítő támogatás igényelhető fenntarthatósági és akadálymentesítési intézkedésekre.

Pályázatot előadó-művészeti szervezetek és szakemberek nyújthatják be. A nemzetközi konzorciumnak legalább három partnerből kell állnia, melynek tagjai legalább három különböző országból érkeznek. A pályázók számára elérhető egy online partnerkereső felület is (Matchmaking Platform), amely megkönnyíti a nemzetközi konzorciumok kialakítását és az együttműködések létrehozását.

Beadási határidő: 2026. október 22.
Perform Europe Open Call for Touring Performing Arts

MFOI hírlevél

Legyen naprakész a közvetlen EU programokkal és felhívásokkal kapcsolatban!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön az aktualitásokról elsőként.

MFOI hírlevél
  • Új COST felhívás jelent meg!

    2026.09.07.

    Az Európai Bizottság Horizont Európa keretprogramja által támogatott COST (European Cooperation in Science and Technology) közzétette legújabb felhívási ütemezését. A hagyományos pályázatokkal ellentétben a COST nem a közvetlen kutatási tevékenységet (pl. laboratóriumi eszközöket, béreket) finanszírozza, hanem kizárólag a nemzetközi kutatói hálózatok, az úgynevezett COST Action szakmai együttműködését és működtetését támogatja. A 4 éves futamidejű, interdiszciplináris…
  • MEGÉRKEZETT AZ ŐSZ ELSŐ MFOI HÍRLEVELE!

    2026.09.05.

    Olvassa el ezen a linken: MFOI hírlevél - Pályázatok, szakpolitika és uniós aktualitások egy helyen – 2026. szeptember 4.
  • A zene és a kultúra erejével a befogadó városokért: elindult a CLASSIC projekt az UNESCO Kreatív Városok Fórumán!

    2026.09.05.

    A horvátországi Varasd UNESCO Kreatív Városok Fórumán hivatalosan is kezdetét vette a CLASSIC (Creating incLusive spAceS through muSIC) elnevezésű nemzetközi projekt, amely az Európai Unió Polgárok, Egyenlőség, Jogok és Értékek (Citizens, Equality, Rights & Values Programme) programjának Testvérvárosi pályázata keretében, a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda (MFOI) közreműködésével valósul meg.
  • PÁLYÁZATOK A FUNDING&TENDERS MAGYAR NYELVŰ OLDALÁN

    2026.09.04.

    A közvetlen uniós programok – többek között a kutatás-fejlesztést, innovációt, digitalizációt, zöld átállást és társadalmi kihívások kezelését támogató felhívások – jelentős lehetőséget kínálnak a magyar szervezetek számára a nemzetközi együttműködések és fejlesztések megvalósítására.
  • Transzatlanti együttműködés a talajegészségért és innovációért – Agroinform.hu

    2026.09.03.

    A cikk bemutatja, hogyan válik a talajegészség kulcstémává: a mikrobiom, a living labok és a szabályozás összekapcsolásával növelhető a termelékenység és az ellenálló képesség.
  • EGY TANKÖNYV, AMELY BRÜSSZELI SIKERHEZ VEZETHET

    2026.09.01.

    A közvetlen uniós források világa sokak számára még mindig bonyolultnak tűnik. Pedig a sikeres pályázáshoz nemcsak egy jó ötletre van szükség, hanem arra is, hogy értsük az uniós programok rendszerét, naprakészen ismerjük a lehetőségeket és a jó gyakorlatokat.