Podcast- és országos rendezvénysorozat!

Decemberben együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda Nonprofit Kft. (MFOI Advisory) és a Fenntartható Városok, januárban pedig már el is indul első közös projektünk, egy podcast-és ahhoz kapcsolódó országos rendezvénysorozat. Ezek középpontjában a városfejlesztés hazai, valamint uniós irányai, céljai, kihívásai lesznek, kifejezetten a közvetlen brüsszeli források lehetőségének szemüvegén keresztül.

Hogyan jelenik meg a fenntarthatóság az Európai Unió szakpolitikáiban? Mit érzünk mindebből hazai/városi relációban? Melyek azok a közvetlen forrásszerzési lehetőségek, amik a városok rendelkezésére állnak? A LIFE program hogyan járul hozzá a fenntartható városfejlődéshez?

A közös podcast sorozat bevezető részében az MFOI céljairól, tevékenységéről társalgott Bernadett PETRI, az MFOI ügyvezetője és Lilla Judit Bartuszek, a Fenntartható Városok alapítója. A további részekben pedig szakterületenként (Városi klímaadaptáció, Települési vízgazdálkodás, Települési energetika, Városi mobilitás, Települési digitalizáció, Fiatalok helyben tartása, Körforgásos gazdaság a városokban) tekintjük át a legfontosabb kérdéseket.

A podcast meghallgatható a Fenntartható Városok Spotify csatornáján, valamint a beszélgetésről készült videó elérhető az alapítvány YouTube csatornáján.
https://lnkd.in/duj7ZVFK
https://lnkd.in/d_26_QKN

Az első eseményre pedig 2024. január 18-án, csütörtökön Miskolcon kerül sor. További részletek hamarosan, de már most jegyezze fel naptárjába a dátumot!

Kövesse figyelemmel a közelgő eseményekkel és a podcastokkal kapcsolatos híreinket!

MFOI hírlevél

Legyen naprakész a közvetlen EU programokkal és felhívásokkal kapcsolatban!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön az aktualitásokról elsőként.

MFOI hírlevél
  • Mától Írország tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét

    2026.07.01.

    A következő hat hónap nemcsak az uniós szakpolitikai döntésekről szól, hanem a jövő fejlesztési irányainak alakításáról is. Az ír elnökség programjának vezérgondolata az „Egységben az erő”, amely arra utal, hogy az Európai Uniónak a jelenlegi bizonytalan nemzetközi környezetben közösen kell fellépnie a legfontosabb kihívások kezelésében.Az elnökség kiemelt prioritásai között szerepelnek az európai értékek – például…
  • Semmelweis-nap – a magyar egészségügy napja

    2026.07.01.

    Július 1-jén ünnepeljük Magyarországon a Semmelweis-napot, a magyar egészségügy napját. Az ünnep Semmelweis Ignác születésének évfordulójához kapcsolódik, tisztelegve az „anyák megmentője” előtt, akinek korszakalkotó felfedezése alapjaiban változtatta meg a modern orvoslást. A kézfertőtlenítés jelentőségének felismerésével emberek millióinak életét mentette meg, öröksége pedig ma is meghatározza az egészségügyi ellátás alapelveit.
  • Európai innováció helyben: új lehetőségek a magyar városok és települések számára

    2026.06.30.

    Az ERRIN, vagyis az Európai Régiók Kutatási és Innovációs Hálózata (European Regions Research and Innovation Network) taggyűlésén áttekintettük azokat a fő európai szakpolitikai folyamatokat és munkaterületeket, amelyek 2026 második felében meghatározzák a régiók, városok és helyi innovációs ökoszisztémák lehetőségeit.
  • Európa új lendületet ad a startupok és scaleupok növekedésének

    2026.06.26.

    Az Európai Bizottság közzétette az első Európai Startup és Scaleup Eredménytáblát (European Startup and Scaleup Scoreboard), amely átfogó képet ad az európai innovációs ökoszisztéma helyzetéről és fejlődési lehetőségeiről.
  • VERSENYKÉPESSÉG, KUTATÁS ÉS INNOVÁCIÓ a 2028–2034-es EU-s költségvetés középpontjában

    2026.06.25.

    Az Európai Bizottság a következő többéves pénzügyi keretben (2028–2034) kiemelt szerepet szán a Versenyképességi Alapnak (European Competitiveness Fund), amely az EU gazdasági és technológiai erejének megerősítését célozza.
  • Megjelent új önkormányzati hírlevelünk!

    2026.06.22.

    Olvassa el ezen a linken: 📢 MFOI hírlevél - Pályázatok, szakpolitika és uniós aktualitások egy helyen – 2026. június 19.