Polgárok, Egyenlőség, Jogok és Értékek uniós program

Polgárok, Egyenlőség, Jogok és Értékek uniós program

Tegnap emlékeztünk meg a Roma Világnapról. Ebből az alkalomból a Polgárok, Egyenlőség, Jogok és Értékek (Citizens, Equality, Rights and Values Programme – CERV) uniós program pályázati lehetőségére hívjuk fel a figyelmet, mely többek között a roma közösség történelmének és kultúrájának megismerését és elfogadását célozza.

A felhívás arra ösztönzi a résztvevőket, hogy projekteken keresztül mutassák be, hogyan gazdagítja a roma kultúra Európát, és hogyan segíthetünk egy befogadóbb társadalom kialakításában. A pályázattal az Európai Unió célja a kulturális sokszínűség és az egyenlőség előmozdítása.

Néhány fontos tudnivaló a pályázatról

A bizottság olyan projekteket vár, amelyek:

  • Különféle szervezetek közötti együttműködéseket hoznak létre.
  • Széleskörű tevékenységeket fejlesztenek, beleértve az oktatást, kutatást, kiállításokat és digitális tartalmakat.
  • Képzéseket kínálnak jogvédőknek és döntéshozóknak.
  • Interaktív és intergenerációs programokat szerveznek.
  • Különböző célcsoportokat és nemeket vonnak be, figyelembe véve a diszkrimináció elleni küzdelmet.

A projekteknek európai dimenzióval kell rendelkezniük és előnyösek a transznacionális kezdeményezések, amelyek a nemek közötti egyenlőség és megkülönböztetésmentesség elveit is támogatják.

Kik pályázhatnak? Bármely cég vagy szervezet
Beadási határidő: 2024. június 6.
Pályázat keretösszege: 2.060.000 EUR

További részletekért kattintson ide: https://lnkd.in/djFsJSxK
FONTOS!!!! A pályázattal kapcsolatban az Európai Bizottság (European Commission) online Információs Napot szervez 2024. április 18-án, csütörtökön 09:30-16:30 között.
Jelentkezési határidő: 2024. április 16.
Már most regisztráljon az alábbi linken és tudjon meg többet a felhívásról:
https://lnkd.in/d5CETntG

📢 Ne hagyja ki ezt a lehetőséget, hogy támogatást kapjon projektjéhez, amely hozzájárul Európa kulturális örökségének megőrzéséhez, elősegíti a toleranciát, és jobb megértést Európa sokszínű társadalmában!

MFOI hírlevél

Legyen naprakész a közvetlen EU programokkal és felhívásokkal kapcsolatban!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön az aktualitásokról elsőként.

MFOI hírlevél
  • Uniós támogatásokkal a klímaálló magyar mezőgazdaságért

    2026.07.23.

    A napokban jelent meg Dr. Petri Bernadett, Magyar Fejlesztésösztönző Iroda vezetőjének írása, amely az aszálytűrő mezőgazdaság fejlesztését célzó uniós támogatási lehetőségeket és azok jelentőségét ismerteti.
  • Európai felmérés a biológiai sokféleségről

    2026.07.21.

    Az Európai Unióban 2026. február 5. - 2026. március 1. között került sor egy felmérésre, ahol az európaiak biológiai sokféleséghez való hozzáállását vizsgálták. Ennek keretében összesen 26.494 interjú készült, Magyarország ehhez 1.019 interjúval járult hozzá.
  • „Örökség határok nélkül – közös múltból közös európai jövő” – Gombaszögi Nyári Tábor

    2026.07.20.

    „Örökség határok nélkül – közös múltból közös európai jövő” címmel szerveztünk panelbeszélgetést a Gombaszögi Nyári Táborban.
  • KÖZÖS MÚLT, KÖZÖS JÖVŐ – KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG HATÁROK NÉLKÜL!

    2026.07.19.

    Izgalmas panelbeszélgetést szervezett az MFOI a Gombaszögi Nyári Táborban: - Mit jelent ma a kulturális örökség egy olyan térségben, ahol a történelem, a közösségi emlékezet, a családtörténetek és az identitás gyakran nem követik az államhatárokat? - Mitől lesz a kulturális örökség több, mint a múlt emléke? Hogyan erősítheti a közösségeket, a fiatalok identitását és akár…
  • WEBINÁRIUMOK KKV-K SZÁMÁRA

    2026.07.19.

    Mantra Match Making A Mantra pályázat célja, az európai gyártó kis- és középvállalkozások támogatása a digitális és zöld átállásuk felgyorsításában, különösen olyan gyakorlati, rövid távú fejlesztések révén, amelyek javítják a termelési folyamatok hatékonyságát, fenntarthatóságát és versenyképességét. A pályázathoz kapcsolódóan webináriumot hirdettek partnerkeresés és partnerépítés céljából.
  • Fókuszban az egészséges talajok

    2026.07.17.

    Az egészséges talaj nem csupán környezetvédelmi kérdés: az Európai Unió számára a versenyképesség, az élelmezésbiztonság, a biodiverzitás megőrzése, a vízgazdálkodás és a fenntartható városfejlesztés egyik kulcsterülete.