Rekordszámú magyar résztvevő az EUCF pályázaton!

A “European City Facility” egy olyan EU-s felhívás, amely önkormányzatok számára egyszeri, 60.000 € összeget biztosít energetikai beruházások és projektek előkészítésére.

Tavaly, a legutóbbi pályázati felhívásban összesen 110 pályázat érkezett be; ezek közül 28 magyar pályázó beadványa volt.

Ez kiemelkedő eredmény, hiszen Magyarország ezzel az élen jár az EUCF pályázatban résztvevő országok között!

Ráadásul hazánk mind népességarányosan, mind számszerűen meghaladta a versenytárs országok teljesítményét.

Az elért eredményekről Bence Cseke, projektmenedzser számol be az alábbi videóban:

Reményeink szerint a magas pályázati részvétel magas sikeraránnyal is párosul majd.

A pályázó önkormányzatok jelentős része a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda Nonprofit Kft. (MFOI Advisory) szakértőinek aktív támogatása és tanácsadása mellett készítette el és adta be a pályázatát.

Bízunk benne, hogy közös erőfeszítéseink meghozzák a gyümölcsüket, és számos magyar önkormányzattal együttműködve eredményesen segíthetjük az energetikai beruházások előkészítését és megvalósítását.

MFOI hírlevél

Legyen naprakész a közvetlen EU programokkal és felhívásokkal kapcsolatban!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön az aktualitásokról elsőként.

MFOI hírlevél
  • Megjelent új hírlevelünk!

    2026.06.11.

    Olvassa el ezen a linken: (1) Pályázatok, jógyakorlatok és európai uniós aktualitások egy helyen | LinkedIn
  • VAN MÉG 1-1 SZABAD HELY a Town Twinning felhíváshoz kapcsolódó gyakorlati pályázati előkészítő KÉPZÉSÜNKRE!

    2026.06.10.

    Dátum: 2026. június 16. (kedd) VAGY június 17. (szerda), 10:00 –13:00 Helyszín: MFOI tárgyaló - 1054 Budapest, Szép utca 2./VIII. emelet - Uniqa Plaza
  • MFOI – HHÖSZ KÉPZÉS: A KÖZVETLEN UNIÓS FORRÁSOK A JÖVŐT JELENTIK

    2026.06.08.

    A közvetlen uniós források lehetőségeiről és a 2028 utáni európai fejlesztéspolitikai környezet várható átalakulásáról tartott az MFOI és a Hét Határ Önkormányzati Szövetség (HHÖSZ) közös partnerségben megvalósuló képzést. A program fókuszában az Európai Területi Társulások (European Grouping of Territorial Cooperation - EGTC) közvetlen uniós programokban való részvételének támogatása állt.Az EGTC az Európai Unió egyik speciális…
  • Június 5. – Környezetvédelmi Világnap

    2026.06.05.

    A Környezetvédelmi Világnap emlékeztet bennünket arra, hogy a fenntarthatóság és a klímavédelem közös európai felelősség. Az MFOI aktívan támogat minden olyan innovatív kezdeményezést, amely valódi környezeti és társadalmi hatást ér el – ez a támogatás pedig ma fontosabb, mint valaha.
  • Greentech konferencia és az energiahatékonyság

    2026.06.02.

    2026. május 28-29-én rendezték meg a VII. Zöld Energia és Fenntarthatóság Szakkiállítást és Konferenciát a zalaegerszegi járműipari tesztpályán. A Magyar Fejlesztésösztönző Irodát Dr. Petri Bernadett ügyvezető és Dr. Matuz János tanácsadó képviselték különböző kerekasztal-beszélgetésekben.
  • Megnyílt a CERV TOWN TWINNING pályázati felhívás!

    2026.06.01.

    Az uniós finanszírozási lehetőség olyan projekteket támogat, amelyek erősítik a helyi demokráciát, az aktív állampolgárságot és az európai értékeket.