Semmelweis-nap – a magyar egészségügy napja

Július 1-jén ünnepeljük Magyarországon a Semmelweis-napot, a magyar egészségügy napját. Az ünnep Semmelweis Ignác születésének évfordulójához kapcsolódik, tisztelegve az „anyák megmentője” előtt, akinek korszakalkotó felfedezése alapjaiban változtatta meg a modern orvoslást. A kézfertőtlenítés jelentőségének felismerésével emberek millióinak életét mentette meg, öröksége pedig ma is meghatározza az egészségügyi ellátás alapelveit.

A Semmelweis-nap egyben kiváló alkalom arra is, hogy köszönetet mondjunk mindazoknak, akik nap mint nap az emberek egészségéért dolgoznak. Orvosok, ápolók, mentőtisztek, mentők, szakdolgozók és az egészségügy valamennyi szereplője elhivatottságával és szakértelmével járul hozzá ahhoz, hogy a betegek a lehető legjobb ellátásban részesüljenek.

Az egészségügy fejlesztése nemcsak nemzeti, hanem európai szinten is kiemelt cél. Az Európai Unió egészségügyi célkitűzéseit elsősorban az EU4Health – „Az EU az egészségért” program támogatja, emellett más uniós kezdeményezések – például a Horizont Európa program – is jelentős fejlesztési forrásokat biztosítanak az ágazat számára.

Kiemelt szerepet töltenek be az EU4Health program keretében megvalósuló Közös Fellépések (Joint Actions), amelyek a tagállamok együttműködésére épülő projektek. Ezek a kezdeményezések elősegítik a tapasztalatok és a jó gyakorlatok megosztását, hozzájárulnak az egészségügyi ellátórendszerek fejlesztéséhez, javítják az európai népegészségügy helyzetét, valamint erősítik az Európai Unió felkészültségét a jövőbeli egészségügyi válsághelyzetek kezelésére.

Semmelweis Ignác öröksége ma is arra emlékeztet bennünket, hogy az egészségügy legnagyobb értéke az emberekben, a tudásban és a mindennapi gondoskodásban rejlik. Az egészségügyi dolgozók elkötelezett munkája és a nemzetközi együttműködések egyaránt hozzájárulnak ahhoz, hogy biztonságosabb, korszerűbb és ellenállóbb egészségügyi rendszerek szolgálják a társadalmat.

MFOI hírlevél

Legyen naprakész a közvetlen EU programokkal és felhívásokkal kapcsolatban!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön az aktualitásokról elsőként.

MFOI hírlevél
  • Uniós támogatásokkal a klímaálló magyar mezőgazdaságért

    2026.07.23.

    A napokban jelent meg Dr. Petri Bernadett, Magyar Fejlesztésösztönző Iroda vezetőjének írása, amely az aszálytűrő mezőgazdaság fejlesztését célzó uniós támogatási lehetőségeket és azok jelentőségét ismerteti.
  • Európai felmérés a biológiai sokféleségről

    2026.07.21.

    Az Európai Unióban 2026. február 5. - 2026. március 1. között került sor egy felmérésre, ahol az európaiak biológiai sokféleséghez való hozzáállását vizsgálták. Ennek keretében összesen 26.494 interjú készült, Magyarország ehhez 1.019 interjúval járult hozzá.
  • „Örökség határok nélkül – közös múltból közös európai jövő” – Gombaszögi Nyári Tábor

    2026.07.20.

    „Örökség határok nélkül – közös múltból közös európai jövő” címmel szerveztünk panelbeszélgetést a Gombaszögi Nyári Táborban.
  • KÖZÖS MÚLT, KÖZÖS JÖVŐ – KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG HATÁROK NÉLKÜL!

    2026.07.19.

    Izgalmas panelbeszélgetést szervezett az MFOI a Gombaszögi Nyári Táborban: - Mit jelent ma a kulturális örökség egy olyan térségben, ahol a történelem, a közösségi emlékezet, a családtörténetek és az identitás gyakran nem követik az államhatárokat? - Mitől lesz a kulturális örökség több, mint a múlt emléke? Hogyan erősítheti a közösségeket, a fiatalok identitását és akár…
  • WEBINÁRIUMOK KKV-K SZÁMÁRA

    2026.07.19.

    Mantra Match Making A Mantra pályázat célja, az európai gyártó kis- és középvállalkozások támogatása a digitális és zöld átállásuk felgyorsításában, különösen olyan gyakorlati, rövid távú fejlesztések révén, amelyek javítják a termelési folyamatok hatékonyságát, fenntarthatóságát és versenyképességét. A pályázathoz kapcsolódóan webináriumot hirdettek partnerkeresés és partnerépítés céljából.
  • Fókuszban az egészséges talajok

    2026.07.17.

    Az egészséges talaj nem csupán környezetvédelmi kérdés: az Európai Unió számára a versenyképesség, az élelmezésbiztonság, a biodiverzitás megőrzése, a vízgazdálkodás és a fenntartható városfejlesztés egyik kulcsterülete.