Sport, érték, közösség – EU-s pályázatok hazai szervezeteknek! 

1875-ben ezen a napon Magyarország adott otthont Európa első szabadtéri sportversenyének – ennek állít emléket a Magyar Sport Napja (május 6.), amely a sport közösségépítő és értékteremtő szerepére hívja fel a figyelmet.

Ebből az alkalomból egy közvetlen uniós támogatást nyert nemzetközi projektet mutatunk be, amelynek vezetője a magyar Újbudai Judo Sportegyesület. A pályázati anyag szakmai előkészítését, a konzorciumi partnerkeresést valamint a vezető partneri pályázati tartalom összeállítását a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda Nonprofit Kft. (MFOI Advisory) végezte.

Ezt követően áttekintést adunk azokról a brüsszeli pályázati lehetőségekről, amelyek kifejezetten a sport területén működő szervezetek számára elérhetők.

„Egyetemes sport a társadalmi hatásért (USSI)” – egy kivételes kezdeményezés, amelyben az Újbudai Judo Sportegyesület vezetésével 6 ország dolgozik együtt azon, hogy a harcművészetek értékein keresztül ösztönözze a társadalmi befogadást, a békét és a személyes fejlődést.

A projekt célkitűzései:
• A harcművészetek módszertanának beépítése a sportedzésekbe
• Pozitív értékek – tisztelet, fegyelem, fókusz, kitartás – erősítése a sporton keresztül
• Társadalmi befogadás és béke előmozdítása
• Nemzetközi sportkapcsolatok és együttműködések fejlesztése
• A harcművészet értékeire épülő sporttevékenységek népszerűsítése

Várható eredmények:
• Fenntartható, értékalapú edzésmodell kialakítása
• 40 sportedző és oktató képzése
• 7 ország részvételével megvalósuló nemzetközi együttműködés
• 600 fő bevonása a sport által támogatott értékközvetítő tevékenységekbe

A projektről bővebben: https://lnkd.in/dYyPaek2

Milyen közvetlen uniós pályázati lehetőségek érhetők el a sport területén?
Az EU – elsősorban az Erasmus+ program keretében – olyan sportprojekteket támogat, amelyek ösztönzik a részvételt, erősítik a közösségi kapcsolatokat és előmozdítják a társadalmi befogadást.

Támogatott pályázati típusok:
• Kis léptékű partnerségek
• Együttműködési partnerségek
• Nonprofit európai sportesemények
• Kapacitásépítési projektek

Kik pályázhatnak?
Civil és sportszervezetek, oktatási intézmények, önkormányzatok, ifjúsági közösségek

A felhívások rendszerint év végén jelennek meg, beadásuk a következő év március elejéig lehetséges.

További információk:
https://lnkd.in/e2kYX-Q5
https://lnkd.in/dk7S3vrb

Ha érdeklődik a közvetlen uniós pályázati lehetőségek iránt a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda Nonprofit Kft. (MFOI Advisory) örömmel áll a rendelkezésére – forduljon hozzánk bizalommal!

MFOI hírlevél

Legyen naprakész a közvetlen EU programokkal és felhívásokkal kapcsolatban!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön az aktualitásokról elsőként.

MFOI hírlevél
  • Pályázati felhívás a városi közlekedés jövőjéért

    2025.11.04.

    Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet városi mobilitás fejlesztését célzó kezdeményezése, az EIT Urban Mobility Stratégiai Innovációs felhívása olyan nagyléptékű, piacra érett mobilitási innovációkat támogat, amelyek valós megoldásokat kínálnak a városi közlekedés és életminőség kihívásaira.
  • Budapest a kohéziós vita középpontjában – így készül Európa az új MFF-re 

    2025.10.29.

    2025. október 21-én Budapesten került megrendezésre egy kulcsfontosságú esemény az EU költségvetéséről, versenyképességéről és kohéziójáról, a Cohesion Summit II: What will the next Multiannual Financial Framework look like? címmel.
  • INNOWWIDE: 60.000 EUR támogatás nemzetközi piacra lépéshez! 

    2025.10.25.

    Az INNOWWIDE az EUREKA-hálózat programja, amely az innovatív kis- és középvállalkozások (KKV-k) és startupok nemzetközi piacra lépését támogatja.
  • Átütő MFOI siker a brüsszeli Regions Weeken!

    2025.10.18.

    A háromnapos Régiók és Városok Európai Hete rendezvénysorozat legtöbb érdeklődőt vonzó előadását tartotta az MFOI ügyvezetője, a közvetlen uniós forrásokért felelős miniszteri biztos, Petri Bernadett.
  • COHESION SUMMIT 2025 – UTOLSÓ HELYEK!

    2025.10.16.

    Október 21-én a Várkert Bazárban rendezi a University of Public Service Európa Stratégia Kutatóintézete, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium és a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda Nonprofit Kft. (MFOI Advisory) a 2025-ös Kohéziós Csúcstalálkozót. 13.00 órától izgalmas előadásokkal és panelbeszélgetésekkel várjuk az érdeklődőket a helyszínen illetve az online csatlakozókat is.Az eseményen hazai és nemzetközi szakpolitikusok, kutatók és…
  • https://mfoi.org/hirek/automatikus-vazlat/-cover

    Funding Toolkit for Tourism SMEs – új uniós útmutató turisztikai KKV-knak

    2025.10.16.

    A turisztikai kis- és középvállalkozások számára is nyitva állnak olyan uniós források, amelyek támogatják a növekedést, az innovációt és a zöld átállást.