ÚJRA AZ EURÓPAI VÉRKERINGÉSBEN – DE HOGYAN TOVÁBB?


Ügyvezetőnk, Bernadett PETRI a „Reconnecting with the EU” Networking és Partnertalálkozó panelbeszélgetésén arról beszélt, hogyan kapcsolódhatnak be eredményesebben a magyar egyetemek és vállalatok a közvetlen uniós pályázatokba, mi kell ahhoz, hogy újra magabiztosan jelen legyenek az európai versenyben.
– Projektmenedzsment nélkül nincs sikeres nemzetközi projekt.
– Az új ECF-ben már dedikált forrás is megjelenhet arra, hogy a magyar szereplők megszerezzék a szükséges kompetenciákat.
– Erősíteni kell az egyetemek és a vállalatok közötti tudástranszfert.
– Legyen valódi átjárás a két világ között: az egyetemi oktató szerezzen tapasztalatot a versenyszektorban, a vállalati szakember pedig vigyen gyakorlati tudást az egyetemekre.
– A networking alapfeltétel.
Nem elég a hazai kapcsolati körben mozogni: ki kell lépni belőle, és tudatosan nemzetközi partnerségeket kell építeni.
– A modellváltó egyetemeknek vissza kell találniuk a nemzetközi konzorciumokba. Ehhez nagyobb nyitottságra, megfelelő ösztönzőkre és tudatos kapcsolatépítésre is szükség van.
– Fejleszteni kell a szakértői skilleket.
A nemzetközi pályázatokhoz nemcsak jó ötlet, hanem magabiztos, professzionális projektkompetencia is kell.
– Sokszor nem az a legfontosabb kérdés, hogy mire pályázunk, hanem az, hogy kivel. A megfelelő, nemzetközileg elismert partnerek jelentősen erősíthetik a konzorciumot.
– Érdemes megtalálni azt a területet, ahol egy egyetem valóban kiemelkedő.
Egy jól azonosított niche lehet a nemzetközi pozícióépítés kiindulópontja. Az út pedig fokozatos: először hasonló szintű partnerekkel, majd lépésről lépésre a vezető nemzetközi szereplőkkel.
– Az AI is a pályázati munka részévé válhat. Az egyetemek számára saját, megfelelően felpromptolt AI-megoldások fejlesztése is komoly segítséget jelenthet a pályázatok előkészítésében.
– A közvetlen uniós források egyre inkább megkerülhetetlenek lesznek. A felkészülést már most el kell kezdeni!

Az MFOI ebben is partner: az ötlettől egészen a megvalósításig támogatjuk a közvetlen uniós forrásra pályázókat!

MFOI hírlevél

Legyen naprakész a közvetlen EU programokkal és felhívásokkal kapcsolatban!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön az aktualitásokról elsőként.

MFOI hírlevél
  • Az uniós innovációs támogatások gyenge pontjai: mit tanulhat Magyarország a Horizon 2020 tapasztalataiból?

    2026.11.03.

    Az Európai Számvevőszék 2026. október 15-én kiadott különjelentése szerint a kutatás-fejlesztési támogatások önmagukban nem garantálják, hogy az új technológiákból piacképes termékek és növekvő vállalkozások szülessenek. A Horizon 2020 program vizsgálata a piacra jutás, a kis- és középvállalkozások támogatása, valamint az eredmények nyomon követése terén is hiányosságokat tárt fel. A jelentésben magyar példákat is bemutattak, melyek…
  • SIKER: ÚJABB POZITÍV VISSZAJELZÉS AZ MFOI MUNKÁJÁRÓL!

    2026.11.02.

    „A tapasztalataink nagyon jók, sőt eddig a legjobb tapasztalatunk az MFOI-val van” – ezt a megtisztelő visszajelzést kaptuk a Baranya megyei Véménd polgármesterétől. Nagy öröm számunkra, hogy szakmai segítségünkkel a település elindult a testvérvárosi együttműködéseket támogató, közvetlen uniós finanszírozású "CERV Town Twinning" pályázaton.
  • HORIZONT EURÓPA – CL5 PÁLYÁZATI FELHÍVÁSOK a fenntarthatóság és a klímavédelem jegyében! 

    2026.10.31.

    Érdeklik a klímaváltozás mérséklését, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást, a fenntartható energiát vagy a mobilitás jövőjét támogató uniós kutatási és innovációs lehetőségek? A Horizon Europe 5. klasztere olyan pályázati felhívásokat kínál, amelyek célja a klímasemlegesség elérésének elősegítése, az energiaellátás fenntarthatóbbá tétele és a közlekedés környezeti hatásainak csökkentése.
  • FIGYELEM! ÚJ PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK A HORIZONT EURÓPA PROGRAMBAN!

    2026.10.30.

    Megjelentek a Horizont Európa 4. és 5. klaszterének új pályázati felhívásai, melyek az ipari innováció, a technológiai fejlesztés, valamint a klíma- és fenntarthatósági kutatások területén nyithatnak új utakat nemcsak kutatóintézetek, egyetemek számára, hanem hazai vállalkozásoknak is!
  • DATA-EDIH 2.0 pályázati információs workshop

    2026.10.29.

    Készüljön fel időben a 2027-es európai uniós innovációs és digitalizációs pályázati lehetőségekre! A Magyar Fejlesztésösztönző Iroda (MFOI) a DATA-EDIH 2.0 projekt keretében ingyenes online pályázati információs workshopot szervez, amelynek célja, hogy gyakorlatorientált tájékoztatást és konzultációs lehetőséget adjon a hazai vállalkozások számára 2027-ben elérhető közvetlen európai uniós finanszírozási lehetőségekről.
  • MŰVÉSZEK ÉS KULTURÁLIS SZAKEMBEREK FIGYELEM! 

    2026.10.28.

    Új lehetőségek nyíltak meg a nemzetközi szakmai tapasztalatszerzés és az alkotói együttműködések előtt! A Kreatív Európa program keretében elérhetők a művészek és kulturális szakemberek mobilitását támogató pályázati felhívások.Két pályázati lehetőség közül lehet választani: ✈️ 1. EGYÉNI MOBILITÁS A felhívásra 18 év feletti egyéni művészek és kulturális szakemberek, valamint 2–5 fős csoportok jelentkezhetnek.Támogatott művészeti és kulturális területek:▪️…