Magyar vállalatok brüsszeli kapcsolatainak fejlődése

Magyar vállalatok brüsszeli kapcsolatainak fejlődése

Magyar Fejlesztésösztönző Iroda Nonprofit Kft. (MFOI Advisory) egyik kiemelt célja, hogy segítse a magyar vállalatok brüsszeli kapcsolatainak fejlődését. Ugyanis nagyobb nemzetközi láthatósággal nemcsak erősíthetik érdekképviseleti tevékenységüket, hanem új piaci és pályázati lehetőségekhez is juthatnak.

Éppen ezért a hétfői Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közös képzést követően megbeszéléseket szerveztünk hazai cégeknek különböző Brüsszelben dolgozó tisztviselőkkel és szakdiplomatákkal, akik mind téma specifikusan, mind pedig különböző szervezetek oldaláról adtak tájékoztatást az EU szakpolitikai aktualitásairól, a jövőbeni kilátásokról és az érdekképviseleti lehetőségekről. 

Elsőként a Masterplast Group és a Neumann Technology Platform képviselőivel közösen folytattunk egyeztetést Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság (European Commission) szomszédság-és bővítéspolitikáért felelős biztosának kabinetjéből Horváth Szabolcs szakértővel. Az itt elhangzottak megerősítettek minket abban a törekvésünkben, hogy a nyugat-balkáni partnerségekre fokozott figyelmet kell fordítani közvetlen forráslehívás útján.

Ezt követően Ágota Dávid, tudományos és technológiai attaséval azokról a kiaknázatlan érdekképviseleti lehetőségekről beszéltünk, amelyekkel a saját szakterületén találkozik nap mint nap és amelyek növelik a forrásszerzési esélyeket. 

Szerdán a Genesis Theranostix Kft. ügyvezetőjével, Nandor Gabor Than és Eszes Zsolttal, az Inwatech Ltd. és a Water4All Zrt. ügyvezető-társtulajdonosával közös találkozón vettünk részt, ahol Csaba Kontor, a Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviseletének (továbbiakban: ÁK) egészségügyi szakdiplomatája engedett betekintést az EU Bizottság által meghatározott legfontosabb egészségügyi témákba. Ezek közé tartozik az egészségügyi adattér, a gyógyszercsomag és a gyógyszerfejlesztés megújítása. 

Aznap délután meglátogattuk Fáskerti Zita környezetvédelmi szakdiplomatát is az ÁK-n, aki elmondta, hogy egyre több uniós támogatás kritériumrendszerébe épülnek be a környezetvédelmi és fenntarthatósági célok és szükséges felismerni azt, hogy a cégeknek szükséges Brüsszelben reprezentálniuk magukat és a számukra fontos üzeneteket, célokat becsatornázni a prioritások közé.

ÖSSZEFOGLALVA A TALÁLKOZÓKAT ELMONDHATJUK: ahhoz, hogy a magyar cégek több közvetlen forrásból részesüljenek, fontos, hogy HATÉKONYAN ÉS TUDATOSAN KÉPVISELJÉK A SAJÁT ÉS A MAGYAR GAZDASÁG ÉRDEKEIT AZ EURÓPAI UNIÓBAN!

Ez az MFOI legfontosabb küldetése és ebben örömmel állunk a cégek rendelkezésére.
Keressenek minket, és elmondjuk, hogy hogyan kezdjünk neki közösen.

MFOI hírlevél

Legyen naprakész a közvetlen EU programokkal és felhívásokkal kapcsolatban!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön az aktualitásokról elsőként.

MFOI hírlevél
  • Mától Írország tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét

    2026.07.01.

    A következő hat hónap nemcsak az uniós szakpolitikai döntésekről szól, hanem a jövő fejlesztési irányainak alakításáról is. Az ír elnökség programjának vezérgondolata az „Egységben az erő”, amely arra utal, hogy az Európai Uniónak a jelenlegi bizonytalan nemzetközi környezetben közösen kell fellépnie a legfontosabb kihívások kezelésében.Az elnökség kiemelt prioritásai között szerepelnek az európai értékek – például…
  • Semmelweis-nap – a magyar egészségügy napja

    2026.07.01.

    Július 1-jén ünnepeljük Magyarországon a Semmelweis-napot, a magyar egészségügy napját. Az ünnep Semmelweis Ignác születésének évfordulójához kapcsolódik, tisztelegve az „anyák megmentője” előtt, akinek korszakalkotó felfedezése alapjaiban változtatta meg a modern orvoslást. A kézfertőtlenítés jelentőségének felismerésével emberek millióinak életét mentette meg, öröksége pedig ma is meghatározza az egészségügyi ellátás alapelveit.
  • Európai innováció helyben: új lehetőségek a magyar városok és települések számára

    2026.06.30.

    Az ERRIN, vagyis az Európai Régiók Kutatási és Innovációs Hálózata (European Regions Research and Innovation Network) taggyűlésén áttekintettük azokat a fő európai szakpolitikai folyamatokat és munkaterületeket, amelyek 2026 második felében meghatározzák a régiók, városok és helyi innovációs ökoszisztémák lehetőségeit.
  • Európa új lendületet ad a startupok és scaleupok növekedésének

    2026.06.26.

    Az Európai Bizottság közzétette az első Európai Startup és Scaleup Eredménytáblát (European Startup and Scaleup Scoreboard), amely átfogó képet ad az európai innovációs ökoszisztéma helyzetéről és fejlődési lehetőségeiről.
  • VERSENYKÉPESSÉG, KUTATÁS ÉS INNOVÁCIÓ a 2028–2034-es EU-s költségvetés középpontjában

    2026.06.25.

    Az Európai Bizottság a következő többéves pénzügyi keretben (2028–2034) kiemelt szerepet szán a Versenyképességi Alapnak (European Competitiveness Fund), amely az EU gazdasági és technológiai erejének megerősítését célozza.
  • Megjelent új önkormányzati hírlevelünk!

    2026.06.22.

    Olvassa el ezen a linken: 📢 MFOI hírlevél - Pályázatok, szakpolitika és uniós aktualitások egy helyen – 2026. június 19.