2 nap múlva március 15-én, a magyar történelem egyik meghatározó eseményét ünnepeljük, amely nemzeti múltunk és hagyományaink fontos része.
Az Európai Unió is kiemelt értékként tekint a tagállamok örökségének és kultúrájának sokszínűségére. Kulturális politikája is abból indul ki, hogy a kontinens gazdagsága a különböző nemzeti hagyományokban és az országok múltjában rejlik, ezért ezek megőrzését számos közvetlen uniós finanszírozási program is támogatja.
Jelenleg is több, ezekhez a témákhoz kapcsolódó pályázati lehetőség érhető el az EU közvetlen finanszírozású programjaiban.
A Kreatív Európa Program a kulturális és kreatív ágazatot támogatja például nemzetközi kulturális együttműködések, fesztiválok vagy innovatív művészeti projektek megvalósításával.
A Polgárok, Egyenlőség, Jogok és Értékek Program (Citizens, Equality, Rights and Values – CERV) pedig többek között a közös európai történelmi emlékezet erősítését, a testvérvárosi kapcsolatok fejlesztését és a közösségi kezdeményezések támogatását célozza.
Mai hírlevelünkben – ahogyan azt olvasóink már megszokhatták – a fenti programokon túl a legkülönbözőbb témákban gyűjtöttük össze az aktuális pályázati felhívásokat, hogy segítsünk eligazodni az elérhető uniós forráslehetőségek között.
Megjelent új hírlevelünk!

MFOI hírlevél
Legyen naprakész a közvetlen EU programokkal és felhívásokkal kapcsolatban!
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön az aktualitásokról elsőként.

Mától Írország tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét
2026.07.01.
A következő hat hónap nemcsak az uniós szakpolitikai döntésekről szól, hanem a jövő fejlesztési irányainak alakításáról is. Az ír elnökség programjának vezérgondolata az „Egységben az erő”, amely arra utal, hogy az Európai Uniónak a jelenlegi bizonytalan nemzetközi környezetben közösen kell fellépnie a legfontosabb kihívások kezelésében.Az elnökség kiemelt prioritásai között szerepelnek az európai értékek – például…
Semmelweis-nap – a magyar egészségügy napja
2026.07.01.
Július 1-jén ünnepeljük Magyarországon a Semmelweis-napot, a magyar egészségügy napját. Az ünnep Semmelweis Ignác születésének évfordulójához kapcsolódik, tisztelegve az „anyák megmentője” előtt, akinek korszakalkotó felfedezése alapjaiban változtatta meg a modern orvoslást. A kézfertőtlenítés jelentőségének felismerésével emberek millióinak életét mentette meg, öröksége pedig ma is meghatározza az egészségügyi ellátás alapelveit.
Európai innováció helyben: új lehetőségek a magyar városok és települések számára
2026.06.30.
Az ERRIN, vagyis az Európai Régiók Kutatási és Innovációs Hálózata (European Regions Research and Innovation Network) taggyűlésén áttekintettük azokat a fő európai szakpolitikai folyamatokat és munkaterületeket, amelyek 2026 második felében meghatározzák a régiók, városok és helyi innovációs ökoszisztémák lehetőségeit.
Európa új lendületet ad a startupok és scaleupok növekedésének
2026.06.26.
Az Európai Bizottság közzétette az első Európai Startup és Scaleup Eredménytáblát (European Startup and Scaleup Scoreboard), amely átfogó képet ad az európai innovációs ökoszisztéma helyzetéről és fejlődési lehetőségeiről.
VERSENYKÉPESSÉG, KUTATÁS ÉS INNOVÁCIÓ a 2028–2034-es EU-s költségvetés középpontjában
2026.06.25.
Az Európai Bizottság a következő többéves pénzügyi keretben (2028–2034) kiemelt szerepet szán a Versenyképességi Alapnak (European Competitiveness Fund), amely az EU gazdasági és technológiai erejének megerősítését célozza.
Megjelent új önkormányzati hírlevelünk!
2026.06.22.
Olvassa el ezen a linken: 📢 MFOI hírlevél - Pályázatok, szakpolitika és uniós aktualitások egy helyen – 2026. június 19.





