XXXIII. Gazdasági Fórum

XXXIII. Gazdasági Fórum

A Magyar Fejlesztésösztönző Iroda Nonprofit Kft. (MFOI Advisory) munkatársai a múlt héten részt vettek a Karpaczban, Lengyelországban megrendezett XXXIII. Gazdasági Fórumon (https://lnkd.in/d3H-5eAu), amelyet a Varsói Keleti Tanulmányok Intézetének szervezésében tartottak.

Ez az éves nemzetközi kongresszus Közép-Kelet Európa egyik legfontosabb fóruma, ahova a résztvevők, magas rangú döntéshozók, üzletemberek, politikusok és akadémikusok nem csak Európából, de az Egyesült Államokból és Ázsiából egyaránt érkeznek. Az esemény célja elősegíteni a Kelet és Nyugat Európa közötti párbeszédet és együttműködést.

Viktória Lilla Pató, kiemelt szakértő, és Janos Matuz, kiemelt elemző az MFOI képviseletében panelistaként vettek részt kerekasztalbeszélgetéseken, ahol a közvetlen uniós források hatékonyabb felhasználásának lehetőségeire és a regionális együttműködések jelentőségére hívták fel a figyelmet.

A fórumokon megvitatott témák között szerepelt a régió gazdasági és infrastrukturális fejlesztése, valamint a politikai és gazdasági stabilitás növelése.

Janos Matuz a „The Trilateral Initiative. Development of the economy and infrastructure of Central Europe” című panelben arra a kérdésre kereste a választ, hogy hogyan vonzuk be az európai tőkét Magyarországra és a Közép-Kelet Európai régióba. Lakosságarányosan 20 évvel az EU csatlakozásunkat követően még mindig csak a források felét tudjuk elhozni, ami sajnos nem az itt is sokat emlegetett kohézió irányába mutat. Továbbá kiemelte a kutatási es innovációs együttműködések fontosságát, mely téren Lengyelországban az MFOI fő partnere a Łukasiewicz Research Network, a biztonságpolitikai helyzet miatt kifejezetten fontos védelmi innovációs kooperációban pedig a legfontosabb hazai szereplő, a VIKI – Defence Innovation Research Institute of Hungary.

Viktória Lilla Pató, kiemelt szakértőnk, a „Young Leaders of the Carpathian Europe” panelbeszélgetésen a Közép-Kelet Európai régió kooperációjának fontosságára helyezte a hangsúlyt. Felhívta a figyelmet a közvetlen uniós forrásokon alapuló nemzetközi konzorciumok jelentőségére, amelyek elősegítik a tudástranszfert és a régió fejlődését. Emellett kiemelte, hogy az EU tagállamok közötti egyenlőség és a kohézió erősítése elengedhetetlen az egész belső piac stabilitása és a globális versenyképesség fenntartása érdekében.

Az MFOI a jövőben is aktív szerepet vállal nemzetközi fórumokon, amelyeken képviseli a hazai szervezetek érdekeit, valamint előmozdítja a hazai és regionális fejlesztési projektek sikerét.

MFOI hírlevél

Legyen naprakész a közvetlen EU programokkal és felhívásokkal kapcsolatban!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön az aktualitásokról elsőként.

MFOI hírlevél
  • Megjelent új hírlevelünk!

    2026.06.11.

    Olvassa el ezen a linken: (1) Pályázatok, jógyakorlatok és európai uniós aktualitások egy helyen | LinkedIn
  • VAN MÉG 1-1 SZABAD HELY a Town Twinning felhíváshoz kapcsolódó gyakorlati pályázati előkészítő KÉPZÉSÜNKRE!

    2026.06.10.

    Dátum: 2026. június 16. (kedd) VAGY június 17. (szerda), 10:00 –13:00 Helyszín: MFOI tárgyaló - 1054 Budapest, Szép utca 2./VIII. emelet - Uniqa Plaza
  • MFOI – HHÖSZ KÉPZÉS: A KÖZVETLEN UNIÓS FORRÁSOK A JÖVŐT JELENTIK

    2026.06.08.

    A közvetlen uniós források lehetőségeiről és a 2028 utáni európai fejlesztéspolitikai környezet várható átalakulásáról tartott az MFOI és a Hét Határ Önkormányzati Szövetség (HHÖSZ) közös partnerségben megvalósuló képzést. A program fókuszában az Európai Területi Társulások (European Grouping of Territorial Cooperation - EGTC) közvetlen uniós programokban való részvételének támogatása állt.Az EGTC az Európai Unió egyik speciális…
  • Június 5. – Környezetvédelmi Világnap

    2026.06.05.

    A Környezetvédelmi Világnap emlékeztet bennünket arra, hogy a fenntarthatóság és a klímavédelem közös európai felelősség. Az MFOI aktívan támogat minden olyan innovatív kezdeményezést, amely valódi környezeti és társadalmi hatást ér el – ez a támogatás pedig ma fontosabb, mint valaha.
  • Greentech konferencia és az energiahatékonyság

    2026.06.02.

    2026. május 28-29-én rendezték meg a VII. Zöld Energia és Fenntarthatóság Szakkiállítást és Konferenciát a zalaegerszegi járműipari tesztpályán. A Magyar Fejlesztésösztönző Irodát Dr. Petri Bernadett ügyvezető és Dr. Matuz János tanácsadó képviselték különböző kerekasztal-beszélgetésekben.
  • Megnyílt a CERV TOWN TWINNING pályázati felhívás!

    2026.06.01.

    Az uniós finanszírozási lehetőség olyan projekteket támogat, amelyek erősítik a helyi demokráciát, az aktív állampolgárságot és az európai értékeket.